Bár nem vagyok túl vén, de még emlékszem arra kiskoromból, amikor hetente egy napra a tévé elsötétült. Azaz a hétből csak hat napon volt adás, és akkor sem 24 órában, emellett csak egy, majd két csatornán. Ekkor még reklámot elenyészve láthattunk. Bár nem is nagyon volt mit reklámozni, mert ha véletlenül banán jött a közértbe, akkor ott állt az egész lakótelep. Nem kellett hozzá digitális adattovábbítás. Elég volt a szomszéd lépcsőházban lakó Marcsi néni.

Ma viszont, amikor teljesen megszokottá vált, hogy tévénézés közben 15–20 perc film után kb. ugyanennyi reklámot nézünk, szinte észrevétlenül terít be bennünket a gazdaság által írt programmennyiség. Már régen kitalálták, hogy ha a mozifilm közben bevágtak néhány olyan filmkockát (pl. hogy valamilyen üdítőt vegyél), amelyeket elvileg észre sem vettek a nézők, akkor a mozi végén idegesen rohantak megvenni az adott cukros kurvaanyját. Ezt a reklámfajtát akkor be is tiltották. De gondolj bele, hogy amikor ma az utcán mész, buszon utazol, netezel, tévézel, rádiót hallgatsz, újságot olvasol, szinte minden másodpercben kapsz egy felszólítást arra, hogy mit vegyél és mit tegyél – de rohadt gyorsan. Szerinted akkor ma benned mi lehet? Természetesen állandóan frusztrált vagy éppúgy, mint a mozilátogató, és állandóan azt keresed, hogy éppen mit kell megvenned. Ha megveszed, időleges nyugalmat, megelégedést érzel. De nemsokára újabb impulzus érkezik, és megint izgatottan fogod hajtani a következő reklámterméket. A másik akadémiai székfoglalásra alkalmas alkotás a Kung Fu Panda mellett SpongyaBob Kockanadrág (SpongeBob SquarePants, United Plankton Pictures Inc). A mű Bikinifenéken, azaz a tenger mélyén játszódik. Ebben a fő kapitalista, a kizárólag a pénzügyi hasznot és hatalmat hajszoló szereplő: Plankton, egy kis fika, egyszemű zöld lény. Hatalmas gyára és étterme van, de nem megy neki a biznisz, mert az általa árult nyalóka alakú pálcikás étel nemcsak hányásszagú és -ízű, de ha megeszed, valóban hánysz is tőle. Plankton cége tehát válságban van. Ekkor felfogadja reklámszakembernek Bikinifenék legbutább élőlényét, Patrikot, a tengeri csillagot. Patrik kitalálja a „trutymó szutykos” reklámszlogent, majd ennek egy alternatív változatát. Plankton étterme előtt ettől kezdve hosszú sorok kígyóznak, mert a szlogen annyira menő. Az élőlények továbbra is sugárba hánynak minden elfogyasztott adag után, de amíg a reklámot királynak tartják, addig mindenki veszi. A reklám segítségével pedig Plankton – még ha időlegesen is, de átveszi a hatalmat Bikinifenéken.

Lehet ezt a rajzfilmet gyerekesnek tartani, de teljesen ugyanez megy mindenhol. Korábban egy családanya alapvetően azt figyelte, hogy a körülötte lévő személyek (praktikusan gyerekek, férj, nagyszülők) számára mi a jó. Ezt egy anya egyszerűen abból vezette le, hogy látta, mely ételek, italok és javak milyen módon erősítették vagy gyengítették kicsiny közösségét. A beszerzéseinek magvát tehát ezek a tapasztalati elemek képezték. A családanyák ma is jót akarnak, ez nem kétséges. De ma a reklám mondja meg nekik, hogy mit kell megvenni. Ezért nyomja teli a gyerekeit gyógyszerekkel, vegyszerekkel és minden szarral, ezért vesz meg rengeteg felesleges dolgot, amelyet aztán lecserél. Ezért vesz magának és családjának pl. hüvelytisztítót, fülzsír-eltávolítót és orrspray-t. Majd amikor kimosta és kiirtotta a szervezete belső védelmi vonalát, elkezdi azokat a gyógyszereket venni, amelyek a szervezet védekezőképességének hiánya miatt felmerült fertőzések kezelésére szolgálnak. Ezért tartja párját idiótának. Hiszen ha megnézzük a reklámokat, akkor láthatjuk, hogy a férfi alapvetően egy teljesen debil vagy nagyjából egy 5-6 éves gyerek szellemi színvonalán élő személy, aki kurvára életképtelen a nő nélkül. A férfinek a reklámok szerint a nő mondja meg, hogy mit egyen, mit vegyen és hogyan éljen. Tisztelt Hölgyeim! Mint azt már írtam, ezeket a reklámokat a csúcs alfahímek alkotják meg azért, hogy a nő mind többet vásároljon, és hajtsa a szerencsétlen párját, hogy az pedig többet keressen. Tényleg ilyen életképtelen férfi mellett szeretnének élni? Ha valakiről sokszor elmondják, hogy barom, abból egy idő után valódi barom lesz. Mi lesz, ha ennek a döntésképtelen férfinek kell a nőt megvédeni? Nem lenne egyszerűbb inkább újra visszaállni arra a bevált módszerre, hogy reklámok helyett a családjuk reakcióit figyeljék a hölgyek? A párkapcsolatokat ez talán újra egységbe foghatná. Sőt nem is talán, hanem egészen biztos így lenne.