A KÖNYV

 

Az itt látható weboldal részletes elméleti alapját egy nagyjából háromszáz oldalas iromány képezi, amely Flowrider írói álnév alatt pattant ki egy magyar ügyvéd billentyűzetéből. A művet Sivák Enikő, elismert grafikusművész illusztrálta, megteremtve a kapcsolatot a panelstílus és a transzcendentális világ között. A könyvhöz ismert tévés személyiségként Köböl Anita (Tv2) műsorvezető-riporter és Szilvási Endre (FixTv) kommunikációs szakember és riporter írt előszót és összefoglaló ajánlást. A mű már kapható a nagyobb könyvesboltokban, de itt is meg tudod vásárolni, ha kapcsolatba lépsz velünk. A könyv hétköznapi, érhető (lakótelepi) stílusban segít megérteni a körülötted lévő világ működését, a saját utad megtalálását és azt, hogy kivel és hogyan lehetsz boldog. Az alkotásból az alábbiakban közreadunk néhány részletet.

 

HOGY VAGY?

Egészen biztos vagyok benne, hogy már rengetegszer hallottad ezt az „eukonform”, széles mosoly és még szélesebb gesztikulációk mellett feltett kérdést. Amely nem más, mint egyben a jelenleg használt egyik leggyakoribb és legmodernebb üdvözlési forma. Rohadtul modern, mert a kérdezőt valójában nem érdekli a válasz. Ezért szinte magától értetődik, hogy a kérdőjel – főszabály szerint – megválaszolatlan marad. És nemcsak mások felé, hanem saját magunk számára is.

Pedig maga a mondat önmagában tényleg nem bonyolult. Csupán arra utal, hogy boldog vagy-e. Tehát fussunk neki még egyszer.

Boldog vagy…?

Rendben. Egyelőre nem kínozlak tovább. De ha mégis úgy döntesz, hogy itt maradsz velem a sorok között, és megérted a mondanivalóm lényegét, úgy a fentiekre – talán nem is olyan nagyon sokára – azt az őszinte választ fogod adni, hogy:

„Minden rendben, boldog vagyok!”

Szeretettel üdvözöllek Téged! Feltehetően azért tartod kezedben ezt a könyvet, mert Te magad is keresel valamit. Érzed, hogy valami nincs rendben és talán nem kapsz olyan válaszokat az életedben, amelyektől tartósan a megelégedés érzése töltene el.

Bár nem ismerlek személyesen, de vannak elképzeléseim rólad. Valószínűleg szabadidőd nagy részét az interneten és a tévé előtt töltöd. Naponta élőben végigkísérsz több tucat erőszakos bűncselekményt, válást, gyilkosságot, halálos balesetet. Köldökzsinórral vagy összefűzve okos-telefonoddal, tableteddel vagy a számítógépeddel, és ha kikerülsz a wifi-hálózat lefedettségéből vagy elmegy a térerő, azt se tudod, hova a büdös picsába kerültél. Ha pedig véletlenül újságot veszel, akkor szépen bemajszolod a napi adagod a vérből és a celebek életéből. Így papír alapon újra olvasod és memorizálod az egy nappal korábban digitálisan már megkapott bűneseteket és egyéb borzalmakat, hogy jobban rögzüljenek.

Biztosan az is állandóan foglalkoztat, hogy nincs elég pénzed (bár feltehetően van hol laknod, van autód, ruhád, tévéd, mobilod és sok más cuccod, ráadásul van mit enned és innod). Gondolom Te is megállás nélkül darázol, hogy nem gyarapodik vagyonod kellő ütemben. Sóvárogva nézed kedvenc amerikai celebedet, akinek bejött az élet, és aki óriási villában él a Beverly Hillsen. Majd melankolikusan lapozol, amikor elolvasod, hogy sokadik eredménytelen elvonókúrája után felvágta az ereit és leugrott a budija 10. emeletéről, és meghalt 20 évesen.

Mivel vagy férfi vagy, vagy éppen nő –, biztosan azt is tapasztalod, hogy nem találod másik feled. Nőként keresed az alfahímed, férfiként pedig azt a nőt, aki őszintén elvarázsol, befogad és családot teremt számodra. Nőként keresed a domináns férfit, de egyidejűleg természetesnek tartod a reklámokban naponta több százszor feltűnő férfitípust, aki magába fordul, mert a rohadt prosztatája miatt eltitkolt vizelési gondokkal küszködik, vagy éppen azt, aki indokolatlanul rommá ázik az esőben, miközben lógó takonnyal az orrában már arra sem képes, hogy egy tablettát önállóan bevegyen. Férfiként keresed a gyönyörű és kedves nőt, de ugyanakkor számodra a normális nőideál az újságok címlapján feltűnő cash-flow elemzést végző, családját nagy ívben leszaró, érzelemnélküliséget sugárzó anorexiás cégvezető, aki úgy váltogatja a partnereit, mint más a telefingott, szennyes bugyit.

Sajnos ma az emberek egyre nagyobb csoportja boldogtalan, nem találja helyét és nem tudja megmagyarázni, hogy mi a fene történik vele az alatt az időszak alatt, amely a születésétől a haláláig tart. Illetve már előre összefossák magukat, hogy mi lesz velük azután? Sokan ezért úgy döntenek, hogy zombiként letompítják elméjüket valamilyen hagyományos vagy modern ajzószerrel, és közben nem vesznek tudomást a történésekről, vagy feladják a megértésre vonatkozó vágyaikat, és engedik, hogy befogják őket olyanok, akik átveszik felettük az irányítást.

Ez a könyv arról szól, hogy semmiképpen ne adjuk fel a kontrollt saját életünk felett, ne elégedjünk meg az öröm nélküli léttel. Próbáljuk megérteni a rendszert és azt, hogy kapott lehetőségeinkkel élve megtalálhatjuk azt az ösvényt, amely bennünket a boldogsághoz elvezet.

Nem vagyok tudós vagy különleges képességekkel megáldott jövőbelátó, és nem tudom a kutyaszart sem arannyá változtatni (sajnos). Amiről írni fogok, ahhoz pedig képesítés vagy végzettség híján egyáltalán nem is értek. Mindezen okokból kifolyólag nem is foglak úgy lebaszni, mint Csernus doktor. Egyszerűen csak figyeltem, majd megpróbáltam érthető, összehasonlításon alapuló következtetéseket levonni. Valamiféle puzzle számomra összeállt. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy megoldom az emberiség minden problémáját, de annyit megígérhetek, hogy ha az első oldal után nem vágtad a földhöz a könyvet, akkor erősen el fogsz rajta gondolkozni.

A következőkben tehát arra teszek kísérletet, hogy racionális – vagy legalábbis számomra annak tűnő – és felfogható magyarázatot adjak a kezedbe az életed számos, eddig ilyen módon meg nem magyarázott alapkérdéséről.

Szándékom szerint a könyvben írt gondolatmenet és látásmód eredményeképpen állandó félelmeid oszlásnak indulnak és fokozatosan eltűnik a bizonytalanság az életedből. Majd megjelenik az az állapot, amelyben minden egyes napot boldogan, csodaként élhetsz meg. Mindezt úgy, hogy nem kell hinned semmilyen külső transzcendentális lény (pl. egy platinafelhőt fingó szőke szűzleány) létezésében vagy abban, hogy egy hasonló teremtmény kihúz majd a szarból, ha áldozol neki. Teljesen mindegy, hogy fiatal vagy öreg vagy, hogy gazdag vagy csóró, hogy férfi vagy nő, hogy hideg vagy meleg. Nem számít. Az általam kínált lehetőség akkor is a rendelkezésedre áll, ha alkoholista vagy depressziós vagy, vagy drogozol, vagy anorexiás vagy, vagy zabálsz, mint az állat, esetleg egyéb káros szenvedélyed van. Ráadásul azt sem fogom mondani, hogy hagyd abba, mert megdöglesz. Mert hiszek benne, hogy (bár megdöglesz, de) nem attól döglesz meg és nem attól vagy rosszul, hanem a benned futó programokban keletkezett zavartól. Tehát mindez egy szektás agymosás nélkül is sikerülhet neked! De azt azért nem ígérem, hogy egyszerű dolgod lesz, mert a rossz hírem az, hogy ehhez viszont a rendszeredet újra kell írnod a TAO elvei szerint.

Én már megtettem. Te hogyan döntesz? Nyilván fogalmad sincs, mert még nem tudsz lófaszt sem a taoizmusról, sem arról, hogy valójában mivel is állsz szemben itt. De ha már megvetted ezt a könyvet, inkább olvasd végig. Ígérem, érdekes utazás lesz. Amennyiben közben (vagy újraolvasva) úgy döntesz, hogy megéri az erőfeszítést számodra, hogy elérd a boldogságot, indítsd újra a rendszert és

 

Bár nem tartom magam infantilis alkatnak, de a Kung Fu Panda (2008–2011 DreamWorks) rajzfilmek óriás „fan”-ja vagyok. Az első részben van egy epizód, melyben a panda megérkezve Kung Fu fellegvárába, egy teszt elé kerül, amiben egy „automata” gép ellen kell küzdenie. Látva a helyzet reménytelenségét, kéri, hogy a nullás szinten kezdhessenek. A nagymester tájékoztatja, hogy nullás szint nincsen. A gép a dagadt pandát – természetesen – elképesztő módon rommá veri, és ezt követően a mester kinyilatkoztatja, hogy „most már van nullás szint”.

Ennek a fejezetnek először én is a nullás szint nevet szántam. De kis önvizsgálatot tartva rájöttem, hogy egyrészt én is hosszú ideig stabilan ebben a stádiumban dekkoltam, másrészt ez az állapot (bármennyire is „tehetségesek” vagyunk) rendszeresen visszatér. És mivel alapigazság az, hogy ne szarjunk oda, ahonnan étkezünk, ezért a kérdéses állomás mindenképpen megérdemli az első szint megjelölést.

De mi is az ERROR?

Ez az az élethelyzet, amelyben szervezetünk, illetve a Rendszer arról tájékoztat, hogy rendszerhiba lépett fel, azaz bajban vagyunk. Ilyenkor folyamatosan vagy eseti jelleggel rosszul érezzük magunkat. Állandó negatív lelki és testi tüneteket produkálunk, szervezetünk egésze jelzi, hogy gáz van. Ilyenkor szokott előjönni a gerincsérv, a gyomorfekély, ilyenkor nem tudunk aludni, magas a vérnyomásunk, izzadunk, nincs rendben a kapcsolatunk, ingerlékenyek vagy félénkek vagyunk, a vércukorszintünk szabálytalan, de akár még ennél is aggasztóbb produkciókat is végrehajthatunk. Mindezek közül a legbiztosabb jele a helyzetnek, hogy lelkileg rosszul érezzük magunkat. Nincs kedvünk a munkánkat végezni, idegesít a társunk, a kibaszott szürke életünk, folyamatosan negatív hatások érnek (átvernek, semmibe vesznek), azaz nagyjából mindenki ellenünk van. Tehát köznapi nyelven depressziósak, gyengék, betegesek vagyunk.

Amennyiben tehát ezeket a jól észlelhető jeleket észleled rendszeresen saját életedben, welcome az első szinten!

Ha tényleg itt vagy, tetű dolognak tűnhet, hogy még ez a könyv is a legalsó (majdnem nullás) szintre sorolt be. De ettől még semmiképpen ne fosd össze magad, mert az is komoly eredmény, hogy legalább tudod, hol vagy. A dagadt panda is innen lett a kung fu első számú tanítómestere, a sárkányharcos. Most jöttem rá, hogy a nullás szint valószínűleg az, amikor még azt sem tudod, hogy hol a rákban vagy. (Egy kis pozitív hozzáállással ennek ismeretében máris egy szinttel feljebb érezheted magad. Bár ettől a vállba veregetéstől nem sok örömhormont kaphattál, de talán tovább segít a következő gondolat.)

Mint azt korábban írtam, az indiai szeméttelepeken az oda vetődő riporterek valóban sok, magát maradéktalanul boldognak valló embert, teljesen nincstelen családot találtak, akik tényleg nem érezték úgy, hogy nekik rossz a helyzetük, és mást kellene csinálniuk. Ezek az emberek a gondolatmenetem szerint a legmagasabb szinten vannak, azaz ők azok, akik valóban a TAO-val együtt élve betöltik a szerepüket. Ez az állapot nem más, mint például a már korábban hivatkozott ganajtúró bogár állapota (és ez tényleg nem lefikázás a hivatkozott emberekre nézve), aki megvalósítja életcélját szerves egységben a rendszerrel. Semmiképpen ne gondoljuk, hogy a ganajtúrás rossz dolog. Ha ganajtúró vagy, akkor minden zsigeri atomod ezt akarja (azaz a ganaj forgatását), és amikor túrod a ganajt, minden király. Ha ganajtúróként az USA miniszterelnöki szerepét kellene betöltened, hidd el, nem élveznéd, és minden egyes nap, amit Fehér Házban töltenél, szenvedés lenne. Jobb tehát a szartekerés, mint az, hogy Monica Lewinsky fényesíti a cerkádat az elnöki lakosztályban? Lehet, hogy furcsának hangzik, de igen, sokkal jobb. Ráadásul elnevezheted magad hulladékkezelési szakreferensnek is. Így már meg lesz hozzá a PR–od is.

Ha tehát Te most kicsit vagy nagyon rosszul vagy, esetleg legszívesebben megdöglenél, akkor Te most egészen biztosan nem ott vagy, ahol lenned kellene, és nem azt csinálod, amit a PP szerinti életcélod! Ne akarj tehát Cindy Crawford vagy Robert de Niro, vagy bárki más óriás celeb lenni, mert az nem a Te életed. Nem véletlenül lett Amy Winehouse öngyilkos. Valószínűleg ő is sokkal inkább lett volna „mezei” családanya egy szerető férj és pár gyerek mellett, mint hogy hat darab a Grammy-díjjal az ágya feletti polcon minden arra járó köcsög sztárvadász rommá kefélje, majd tiszta erőből picsán rúgja.

Tehát - az esetleges - depressziód miatt semmiképpen ne tegyél magadnak szemrehányást, mert nem Te vagy rossz és életképtelen, hanem egyszerűen nem a megfelelő élethelyzetben élsz, azaz nem azt csinálod, amit kellene. Ennyi. Ha azt tennéd, nem lenne bajod, sőt jól lennél, és eszedbe sem jutna, hogy ezzel foglalkozzál. Csak élnél gondtalanul, szabadon és boldogan. Mert a benned és az univerzumban futó programok egymást segítve, harmóniában működnének.

Egy közvélemény-kutatás szerint – számomra elképesztő módon – a fiatalok legnagyobb százalékban azt jelölték meg első helyen, hogy mindenki által ismert, népszerű (és szerintük ezáltal sikeres) emberek akarnak lenni életükben. A „tudomány mai álláspontja” azt mondja neked (naponta több órán keresztül töltik a kis fejedbe az összes médiacsatornán keresztül), hogy legyél híres, és minden rendben lesz. Tényleg annyira fasza ez a „híresség”? Gondolj bele abba a helyzetbe, amikor egy egészségeset sem tudsz fingani, mert tág pupillájú, elzombisodott rajongók akarnak veled spanoskodni. Fotósok üldöznek, amikor éppen az intimitást igényelnéd. Állandóan zavarnak, amikor éppen magad szeretnél lenni. Tényleg ez az, ami kell neked? Most biztos azt mondod magadban, hogy nem érdekel, inkább elviselném, mert csóró vagyok, nem tudom megvenni, amit akarok, nem számítok, nincs elég hatalmam, nem figyelnek fel rám, nem megy a vállalkozásom, utálnak a munkahelyemen, átnéznek rajtam, nem vagyok elég szép, kövér vagyok, zsíros és pattanásos a bőröm, utál a párom (én is utálom, de mégis együtt vagyunk húsz éve), nem vagyok sosem középpontban… Erre van egy mély és spirituális megoldó válasz, amely egyben egy kicsit kérdés is talán.

Ki nem szarja le mindezt, és minek foglakozol ilyen idióta kérdésekkel?

Hidd el a gazdag emberek közül is nagyon sok szenved, mint a kutya. A gazdag emberek közül csak azok boldogok, akik nem a gazdagságot élvezik, hanem azt a tevékenységet, amelyet szeretettel, jó érzéssel csinálnak, amióta az eszüket tudják. És amely őket nem véletlenül gazdaggá is tette egyben. Nagyon érdekes, hogy ezek az emberek tulajdonképpen nem szórják a pénzt eszeveszett módon, mint a lottó ötöst nyert lakótelepi faszi, aki Dacia Logan-ből Lamborghinibe rakja át a féknyomos alsógatyáját egy héten belül. (Pedig gondolj bele, valószínűleg Te is ezt tennéd. Bocsánat, Te lehet, hogy takarékosabb vagy, és csak a Porschsét vennél…). Ha ő havonta keres százmilliót (és ez gazdagéknál nem sok), akkor neki a havi tízmilliós rezsi olyan, mintha Te a havi százezer forintodból csak tízezret költenél, és kilencvenezer megmaradna a takarékban. Tehát ne gondold, hogy rongyrázás az óriás villa és Versace ruha annak, akinek ez munkahely és munkaruha is egyben. Befektetés, ami többszörösen visszatérül. Neked viszont, aki több hónap nélkülözést követően azért veszel Louis Vuitton táskát, mert azt gondolod, hogy anélkül be sem mehetnél a haverokkal a belvárosba, csak „gratulálni” tudok.

Kicsit elkanyarodtunk. Sebaj. Tehát annak ellenére, hogy a fenti gondolatmenet alapján a ganajtúró bogár alá soroltalak, nincs gáz. Mert az ERROR érzése, hidd el, mindenképpen kell ilyenkor. Biztos nem könnyű elhinni, de enélkül nincs továbblépés, mert nem lenne benned indíttatás a változásra. A rossz érzés nem más, mint a hibaüzenet, hogy változtatnod kell. Az életben mindenki kap ERROR-t. Ki többet, ki kevesebbet, attól függően, hogy kiben mennyire van harmónia vagy diszharmónia a programjai működése és az Univerzum között. Amennyiben a PP (a személyes programod, életcélod) az EGO-val (a bennünket védő védelmi programmal, azaz a felvett külső megnyilvánulásainkkal, szokásainkkal) alapvetően együtt működik, úgy nem vagy csak kisebb hibaüzeneteket kapsz. Amikor viszont óriási az eltérés az EGO és a PP között, az életed valódi zsákutcába ér, és az ERROR rohadtul kurva nagy. Ez azért van, hogy radikálisan változtass. A hibaüzenetek érdekessége, hogy folyamatosak és egyre nagyobb intenzitásúak, ha nem oldod meg a programzavarokat. Először megjelenik egy enyhe rosszérzés. Majd látod ugyanazt a problémát másnál. Akár tanulhatnál is más kárából. De ez sokszor túl egyszerű lenne. Utána kapsz kisebb jelzéseket. Például a figyelemkiesés jelzését. Először elhagyod a tollad, a fülbevalód. Ha nem változtatsz, beletolatsz a kocsiddal egy másik kocsiba a parkolóban. Ha még így se kapsz észbe, beleesel egy fedél nélküli aknába, és eltörik a lábad. Ha még ebből sem értesz, frontális karambol – és megdöglesz.

Mint azt korábban levezettem, a Rendszer szerves része vagy. Szorosan össze van kapcsolva szervezeted minden atomja az Univerzum minden egyes atomjával. Ha így tekintesz az egészre, nem nehéz belátni, hogy az atomok közötti kapcsolatok egy hihetetlen méretű kommunikációs hálózatot alkotnak. A kommunikáció célja pedig a Rendszer stabilitásának megőrzése és valamiféle cél elérése. Ezért a folyamatos információcsere általi öngyógyítás és fejlesztés zajlik a rendszerben.

Nézzünk egy átlagos biológiai példát erre az öngyógyító kapcsolatrendszer működésére. Van egy terület. Jó a föld, elegendő a víz és a napsütés. Burjánzásnak indul a növényzet, és vastag zöld felület képződik. Nemsokára megjelennek a kedves, szürke, óriási fülű nyuszik, és mivel minden király, baromira elszaporodnak. Odavetődnek a farkasok, és nekik is bejön a hely (mert sok nyulat lehet megenni), és ők is elszaporodnak. Ez a folyamat valamennyiünk előtt ismert, és tudjuk, hogy a populációk vagy beállnak egy szintre, amely stabil és fenntartható, vagy megjelenik a szabályozó program, a betegség. Ilyenkor elpusztul a növényzet, megdöglik részben vagy egészben a nyuszi vagy a farkas, vagy mindegyik (reset). A betegség viszont tökéletesen beállítja a rendszert, mert a szükséges mértékben pusztít.

Ha így nézzük a betegséget, beláthatjuk, hogy nem más, mint rendszer önszabályozó programja. Bár nem éltem még nyulak között, de biztos ők is kaphattak ERROR jelzéseket, pl. a nyúl többször túlette magát a fűből és sugárban hányt, vagy elnehezült és alig tudott elmenekülni a farkas elől. A nyusziknak is megvolt a lehetőségük, hogy változtassanak, és ne zabáljanak, valamint ne keféljenek annyit. Amennyiben ez sikerült volna, a rendszer stabil maradt volna, és nem jött volna az újabb ERROR, a lompos farkas vagy végül maga a betegség.

Az ember és az emberi szervezet működtetője, az agy a földi rendszer legösszetettebb eleme. Ezért az ember ERROR tünetei alapvetően sokkal bonyolultabbak, mint a környezetünk többi eleménél. Ebből kifolyólag a válaszok általában nem olyan egyszerűek, hogy pl. „ne zabálj annyi füvet”. Nálunk legtöbbször sokkal nehezebb a hibaüzenet jelzésének felismerése és főleg kezelése. Nem beszélve arról, hogy a nyulakat a média (illetve a tudomány mai álláspontja) nem borítja be olyan „fedőréteggel”, amely alól szinte lehetetlen kilátni. De erről majd később.

Te viszont, ha tényleg akarod, kinézhetsz a takarófólia alól, és megtudhatod, hogy az ERROR mit üzen. Az ERROR valójában nagyon kedves program, mert nem rögtön vág agyon, hanem hagyja, hogy Te magad változtass, már ha képes vagy észlelni. Azonban ha nem tudsz vagy nem akarsz változtatni (új programot beüzemelni), akkor az ERROR nagyobb jelzéseket ad. Ezek az ERROR jelzések az alábbiakban foglalhatók össze intenzitás szerinti fokozatokban.

Tegyük fel, hogy orvosi értelemben súlyos alkoholista vagy.

1: Adott egy saját élethelyzet. (Éppen indulsz „művelődni” a kocsmába. Állsz a buszmegállóban.) Előjön belőled valami belső megérzés, amit nem tudsz hova tenni. (Nézed a megálló melletti kis zöld területen a virágokat, és hirtelen arra gondolsz, milyen jó lenne virágokkal foglalkozni. Érzed, hogy ki tudna kapcsolni, le tudna kötni és örömet okozna.) Ezt sokan hatodik érzéknek nevezik, pedig tulajdonképpen a belső programjaid jelzése, hogy az adott élethelyzetet hogyan kezelhetnéd ideálisan, mi lenne számodra a megfelelő. Ha nem teszel a megérzésednek megfelelően, a főszabály szerint nem történik semmi, legfeljebb hiányérzeted vagy enyhe rosszérzésed lesz.
2: Észreveszel olyan külső helyzetet, amelyben valami negatív dolog történik, de bár nincs közvetlen hatással rád, benned valamilyen okból mégis rossz érzést kelt. (Bemész a kocsmába. Még nem vagy mattrészeg, ezért körülnézel. Látsz a bejárat mellett egy ismerőst, aki arccal fekszik saját hányásában és alszik. Sajnálatra méltónak és egyben visszataszítónak is találod.) Ha ez a helyzet el tud benned indítani változást, akkor tanulhatsz más kárából. De ne izgulj, ez rohadt nehéz dolog.
3: Saját magad élethelyzetében kapsz negatív külső visszajelzést külső személytől. (A kocsmában vagy még mindig. De már túl sokat ittál. Úgy érzed, erős és gyors vagy, hasonlítasz Mike Tysonra. Belekötsz valakibe. Pofán vernek. Összeesel. Eltörik az orrod.) Ilyenkor már érezhető fizikai behatást kapsz.
4: Bár nincs semmilyen külső behatás, mégis szarul érzed magad. (Hazamentél a kedvenc kocsmádból betört orral. Egyedül vagy. Érzed, a pia nem segít. Minden szar, fos. Depressziós vagy, azaz általánosan rossz a közérzeted. Ilyenkor, ha elindul és begyökeresedik egy új segítő gondolat (program), akkor megállhatsz a folyamatban.) Ha viszont még ez sem volt elég neked – azt gondolod, tökmindegy, hogy nem esik jól, de tovább iszol – eljutsz a következő szintre.
5: Már mindenféle akkor érzékelhető külső hatás nélkül „megtámad” valamilyen kisebb betegség, például a látásod elkezd romlani, fáj a fejed, zsibbadnak a tagjaid. Ha korábbi életmódodat tovább folytatod, lépsz tovább.
6: Előjön valamilyen nagyobb betegség, amely már le is dönt a lábadról. (Súlyos, állandó kezelést igénylő cukorbeteg leszel.) Ha pedig még ettől sem veszed észre, hogy radikális változást kell keresztülvinned, akkor jön a következő fokozat.
7: Halálos betegség támad meg. (Rákos leszel és megvakulsz). Az emberek többsége sajnos csak ilyenkor szokott ráeszmélni, hogy változtatnia kell, és merőben új elgondolások szerint kell élnie. Akinek pedig ez nem sikerül, az továbblép az utolsó stádiumba.
8: Megdöglesz.
A kocsmás példa egy tipikusan női verziója pedig a következő:

Tegyük fel, hogy súlyos vásárlási és pl. étkezési zavarokkal küzdesz, pl. bulimiás vagy.

1:Depressziós vagy. Nincs kedved szinte semmihez. A kaja viszont időlegesen boldogít. Nehezen alszol, de mivel tudod, hogy falási rohamod lenne, ezért későn kelsz. Majd úgy döntesz, hogy ezt tovább tolod, ezért elmész plázázni. A buszon nézelődsz. Látsz egy szegény házaspárt öt gyerekkel, akik ránézésre „tök gagyik”, de boldogan viháncolnak. Egy pillanatra előjön belőled egy belső megérzés („milyen jó érzés lehet így élni”), de gyorsan eltereled a gondolatod, mert tök ciki cuccban vannak, és emiatt Te is furcsán érzed magad. Bár belsőleg érzed, hogy ez tényleg jó, de nem tudod hova tenni.
2: A plázában már terepen vagy. Nézed a többi PVC-cuccos csajt, akik ész nélkül ki-be rohangálnak a butikokba, és eszeveszett módon költik a pénzt. Te magad is értelmetlenek tartod a szitut, és kicsit hülyének tartod őket. Benned van, hogy inkább hazamész. Ha ez a helyzet hazavisz, akkor elindul benned a változás. Ha nem, akkor mész tovább.
3: Elkezdesz elképesztő iramban vásárolni. Megveszel egy csomó faszságot, amelyről már a boltból való kilépésnél érzed, hogy sose fogod hordani, és nincs is szükséged rá. Buzdítod magad, hogy azért vettél néhány jó dolgot is. De mivel már nem vagy olyan jól, mint vásárlás közben, ezért lemész az étterem szintre, és rommá eszed magad. Változtatsz vagy mész tovább?
4: Most már tényleg szarul vagy. Ezért bemész a pláza budijába és kiokádod a ráksalátát, a sültkrumplihegyeket, a három hamburgert, a két csokis fánkot és a két liter kólát. Érzed, hogy ez így nem frankó, és gyomrod is kavarog. Hazamész, otthon folytatod. Változtatsz vagy mész tovább?
5: Betámad valamilyen kisebb betegség (például állandósul a gyomorfájásod, rendszeresen görcsölsz), párkapcsolatod szétesik. Ha korábbi életmódodat tovább folytatod, lépsz tovább.
6: Előjön valamilyen nagyobb betegség, amely már le is dönt a lábadról (pl. gyomorfekélyed vagy jó indulatú daganatod lesz). Ha pedig még ettől sem veszed észre, hogy radikális változást kell keresztülvinned, akkor jön a következő.
7: Halálos betegség támad meg (pl. rákos leszel, ki kell venned a méhedet vagy le kell venni az egyik melled). És ha még ekkor sem veszed észre, hogy változtatnod kell, továbblépsz az utolsó stádiumba.
8: Megdöglesz.
Nagyjából ez a külső és belső rendszerek működő modellje. Míg az 1-4-es szintű – kisebb - ERROR jelzések esetében teljes egészében neked kell rájönni a megoldásra, addig az 5-7 pontban definiált – súlyosabb - esetek kapcsán részletes szakirodalom áll rendelkezésedre. Ajánlom szíves figyelmedbe például Louise L. Hay könyveit. Az ő könyveiből éppen a betegségek és azok előidéző okairól olvashatsz. A 8. pont pedig már nem igényel további kutatást, ha sikerült elérned.

Ha tehát el tudod fogadni, hogy az ERROR nem ellened van, hanem érted, illetve egyben az egész Rendszerért, akkor óriásit léptél előre. Ebből az állapotból tehát akkor tudsz továbbjutni, amennyiben belátod, hogy a hibaüzenet kifejezetten érted és a Rendszered fennmaradásáért van, nem pedig azért, mert értéktelen és génhibás selejt vagy. Ha ez sikerül, és akceptálod végre, hogy új utakat kell keresned, valamint fel tudsz hagyni saját magad sajnálásával és okolásával, akkor továbbléphetsz. De előre mondom, hogy ez nem olyan állomás, amelyet végérvényesen magad mögött tudsz hagyni. Ez egy olyan hely, ahova mindig vissza fogsz térni hosszabb-rövidebb időre. Csak később már inkább úgy, hogy „aha” tényleg valami nincs rendben. Korrigálnom kell. Nemsokára már az is elég lesz, hogy kisebb ERROR-ok után rögtön korrigálj. „Expert szinten” már az is elég lesz, hogy környezetedben vagy megérzéseidben, gondolataidban meglátod saját magad hibás magatartásformáját. Ilyenkor már más hibájából tanulva ki tudod majd javítani a hibás programodat. (Pl. Pisti köcsög módon viselkedett velem, de miért is volt ez? Aha! …és már korrigálok is.) Az ERROR tehát egy olyan program, amely arra próbál rávezetni, hogy keressél új utakat a személyes célod és az külső megnyilvánulási formáiddal beborító EGO-d közötti rendszerzavar feloldására. Tehát röviden azért van, mert a Rendszered jelez, hogy indítsd el végre a keresőprogramodat.